A maradék úton nem beszéltünk. Mikor leértünk Budapestre, és már a szálloda lépcsőin tepertünk felfelé, megszólalt.
- Azért a séta jöhet ma este? - kérdezte huncutul mosolyogva.
- Nem. - feleltem egyszerűen. - Holnapig nem kell nekem semmi rossz vagy bántás. Az megpecsételné az életem végkimenetelét.
- Ne is mondj ilyet. - állt meg és megragadta a karomat.
- De mondok. Na jó, megyek szerintem aludni,mert nagyon ki vagyok...
- Rendben... de holnap te nekem vallani fogsz ám!
- Vagy igen vagy nem... - azzal beléptem a szobámba. Nekitámaszkodtam a bezárt ajtónak,és próbáltam egyenletesíteni a légzésemet, amely Sebi érintésének következtében felgyorsult. "Nem,nem,nem!" - hajtogattam magamban. - "A haverom, vagy még az sem! Holnap, max holnap után látom utoljára! Amúgy sincs esélyed... nyomorult hülye ribanc vagy!" - fegyelmeztem magam, de nem sok sikerrel. Nyugtalanul aludtam el.
Valaki kinyitotta - pontosabban betörte - az ajtóm,majd rázni kezdte a vállamat. Mikor kinyitottam a szemem, a fény teljesen elvakított, így még azt sem tudtam, hogy ki ébreszt fel éppen.
- Dóri, Dóri, Dóri! - rázott tovább Sebi. - Tíz perc múlva a pályán kell lennünk, érted? Húsz perc oda az út! Elaludtam és te is! Kelj már fel, az Ég szerelmére!
- Itt vagyok. - motyogtam álmosan.
- Egy órakkor kezdődik a futam, tizenegykor már ott kellett volna lennünk, és most háromnegyed egy van! - e szavak hallatán azonnal felültem, sikeresen lefejelve Sebit.
- Aú már megint... AÚ! - néztem rá mérgesen. Ezen a mérges nézésen magam is meglepődtem Hosszú évek óta soha nem tükröztem érzelmet az arcomon. Csak a szenvedés nyomai látszottak mindig rajtam, de érzelmek soha.
- Bocsi! Van fél perced elkészülni. Mérem. - nézett rám, aztán az órájára. Berepültem a fürdőbe, és megmostam a fogam - rekord sebességgel. Aztán megfésülködtem és szorosan összefogtam a hajamat. Utána a bőröndömből kikaptam egy miniszoknyát, mert az volt felül, és egy fehér ujjatlan felsőt.
- Kész!
- Letelt! - mondtuk egyszerre. Összevigyorogtunk.
Pillanatok alatt kin voltunk a pályán. Mr Horner nem mondott semmit,és nem hagyta,hogy megmagyarázzunk bármit.
- Csak öltözzetek, és nyomás a kocsi! - emelte fel a kezét,így belénk fojtva a szót.
A kocsiban ültem, és meredten bámultam a lámpákat. Pár perc volt még rajtig. Arra az elhatározásra jutottam, hogy ha az életem árán is, de megnyerem ezt a versenyt. Nem féltem, már nem.
Sorra gyulladtak ki a pirosak, majd mind elaludt, és én azonnal a gázra nyomtam. A kocsi egyből reagált, másodpercek alatt gyorsultam fel. Miután az első kanyart magam mögött hagytam, a visszapillantóba néztem: Sebi, aki mögülem indult, messze le volt maradva tőlem.
Simán vittem a köröket, mindenkit rendre magam mögött utasítva hagytam. Sebi néha nagyon közel jött, próbált előzni, de nem hagytam neki. Végül már csak egy kör volt hátra. Az utolsó előtti kanyar következett, és én elrontottam. Kicsúsztam az ívről a porba, ami egyenes utat jelentett volna a balesettel, de elrántottam a kormányt, és vissza találtam a pályára. Ám ekkor már Sebi a következő kanyarra fordult rá. A mezőny maradéka nem tudott bejönni elém, bár a harmadik helyen lévő Felipének majdnem sikerült. Végül másodikként értem be...
Beálltam a kocsival nagy nehezen Sebi mellé, és kiugrottam a kocsiból majd felálltam rá, és az egekbe emeltem a kezem. Nagyon boldog voltam, évek óta először felhőtlenül. Ahogy elképzeltem Nikiék arcát, akiket ráadásul most köröznek is... Boldogan nevettem fel. Levettem a bukóm, és a világ hangjai berobbantak a fülembe. Mindenki ugrált sikítozott és a nevemet kiáltották. Ekkor leesett: MAGYAR VAGYOK! Magyar, nő, és a Hungaroringen nyertem! Örömkönnyekben fakadtam ki, miközben Sebas után lépkedtem. Megmértek minket, aztán kimentünk a dobogóra. Minden annyira csodálatos volt! A locsolás, a díjam, az ujjongó emberek... Erre nincsenek szavak. Mikor már azt hiszi az ember, hogy kész, neki már nem lesz több jó az életében, akkor történnek a nagy dolgok. Ahogy velem is történt. Jelen esetben semmi nem tudta letörölni az őszinte mosolyt az arcomról. Senki. Az interjúkat is átvészeltem, bár ha százszor nem tették fel a "Hogyan került ide?" kérdést, akkor egyszer sem.
Boldog mosollyal, álmosan ültem be Sebi mellé a kocsiba. Ő is mosolygott, de nem szólt semmit, csak gázt adott. Az első lámpáig ébren voltam, aztán bedobtam a szunyát.
Arra keltem, hogy valaki néz. Ijedten nyitottam ki a szemem, és Sebi nézett rám vissza. Félig megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, hogy "csak" ő az. A szívem azonnal földübögött.
- Megijesztettél. - jelentettem ki álmosan, és visszacsuktam a szememet.
- Hm. - hümmögött, de hallottam a hangján,hogy közben mosolyog. - Mr Horner szeretne veled beszélni. És lesz este nyolctól egy buli is az ünnepedre... meg az enyémre.
- Mr Horner mikor akar velem beszélni? - motyogtam álmosan.
- Még ma. - felelt. - És még tartozol nekem is egy meséléssel.
- Jajj. - nyögtem fel, mert azt teljesen elfelejtettem. - Mennyi az idő?
- Fél négy.
- Lennél szíves áthívni Mr Hornert? - ültem fel.
- Itt van az ajtó előtt, mondta, hogy megvár amíg felébred. Behívom. - mosolygott, és az ajtóhoz ment, kinyitni azt.
- Á, felébredt a mi új bajnokunk! - nézett rám kedvesen.
- Bajnok azért nem. - hajtottam le a fejem pirulva.
- Ugyan dehogynem! - legyintett egy nagy halom papírral. - Na figyelj Dóra... mindannak ellenére,hogy hogyan kerültél ide - vetett rám egy jelentőség teljes pillantást, - ,úgy gondolom, és tudom és látom,hogy jobb vagy mint Mark Webber. Mark már aláírta a szerződését két évre a versenymérnöki álláshoz, szóval jó lenne ha nem hoznál kellemetlen helyzetbe és aláírnád magad két évre, pilótának. - e szavak hallatán kisebb sokkot kaptam. - Itt van ez a pár papír... - dobott le egy kupacot. - Holnap reggel tízkor várlak az irodámban, a papírral benne az aláírással. - kacsintott rám, aztán kisétált. Leforrázva maradtam ott.
- Azt hiszem, mielőtt aláírok, meg kell tudnod,hogy hogyan kerültem ide... - mondtam lassan, és csukott szemmel végigdőltem az ágyon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése