A recepción Sebastian elkérte a kulcsainkat,aztán még felvitte a cuccom a szobámba.
- Ha úgy döntesz,hogy el akarod mondani,akkor nyugodtan átjöhetsz,akár éjszaka is. - mondta semleges hangon,erre csak rácsuktam az ajtót.
Egész éjszaka alig aludtam valamit. Holnap forma egyes kocsiban fogom veszteni az életem. Ez már tuti biztos volt.
Másnap hétkor keltem,nyolckor a hallban voltam. Ettem reggelire egy salátát Tommival és Sebivel,aztán egész délelőtt edzés volt.
Most van fél tizenegy. Itt ülök a homeban, megjegyzem,teljes harci díszben,és Mark Webber magyaráz nekem,de nem tudok rá figyelni.
- Hol a bukód? Úgy volt,hogy hozod. - ez a mondat mellbe vágott.
- Hát... izé... otthon hagytam!
- Mi? Otthon hagytad a bukód? - kérdezett vissza padlón kikötött állal,de a szemei szikrát szórtak.
- Igen... izé... megkaphatom a tied? - kérdeztem bátortalanul.
- Hát... Mr Hornert kell megkérdezni. Nem hiszem,hogy örülni fog neki. Ez a te köröd lesz. - azzal felemelte a kezét és elment a bukójáért. Mikor visszatért,bekopogtam a rettegett irodába.
- Gyere. - hallottam a főnök hangját.
- Jó napot, Mr Horner. - köszönt Mark.
- Szia. Mi járatban erre? - kérdezte meglepetten.
- Otthon hagytam a bukómat,mert... mert volt egy balesetem és el van törve,de nincs pénzem újra. - rögtönöztem. - Nem versenyezhetnék a Markéban?
- Nem! Szó sem lehet róla! A mai szabad edzéseket még abban futod le, de holnap,és az időmérőn már éesz egy sajátod. É legyél szíves az ilyen fontos dolgokat nem eltitkolni! Mehettek! - küldött el minket idegesen Mr Horner.
- Hú, kislány ezt jól megúsztad. - veregetett hátba Mark.
- Ühüm. - azzal kisétáltam a kocsihoz. Igyekeztem nem feltűnően ügyetlenkedni a beüléssel. Nagy nehezen a melleimmel küszködve bepréseltem magam abba a piciny fülkébe,ami egy pár percig a koporsóm lesz,aztán betettem a kormányt a helyére és vártam az utasításokat. A kormányra minden rá volt írva, hogy micsoda az,így az igazodás nem ment nehezen. Pedálok nem volták, csak egy csomó gomb.
- Jól van kislány. - hallottam meg Mark hangját a fülemben. Ijedtemben összerezzentem, jól megnyomva a melleimet. - Kapsz egy képernyőt,hogy lásd,ki milyen időt megy. Én leszek a versenymérnököd.
- Ok. - ennyit bírtam reagálni. A szívem a torkomban dobogott.
- Majd szólok,ha ki kell menned. - erre nem is reagáltam.
Mélyeket lélegeztem,hogy ne ájuljak el. Minden perc valóságos évnek tűnt amíg a kocsiban várakoztam. Aztán...
- Rendben, gurulj ki. Lesz egy felvezető és két gyors köröd! Kuplung gáz váltás! - mondta még gyorsan. Megnyomtam az egyik gombot,és a motor felbőgött. Hirtelen forróság öntötte el minden tagom,és a zsigereim élni-akarásért üvöltöttek. Nagyon meglepődtem magamon. A kocsi minden gombnyomásomra azonnal reagált. Pillanatok alatt a pályán voltam, ahol gyorsítani kezdtem. Százötven, kétszáz,kétszázhetven... A kanyarokban is alig vettem vissza,bár ez még a felvezető volt. Éreztem a kocsit,és ki tudtam minden lépést számolni. Semmi nem létezett számomra,csak én,az autó és az aszfalt.
Aztán jött a két gyors kör. A kocsi háromszáz fölé gyorsult,én pedig nekinyomódtam az ülésnek. Fájt, de az adrenalinnal megtöltött vérem elnyomta ezt a fájdalmat. Olyan érzés volt, mintha a boxban hagytam volna az összes problémám, az egész életem. Mintha a jövőbe mentem volna. És ez a jövő nyugalmas volt,békés,és boldog. Olyan,amilyennek éreztem magam a háromszázzal száguldó autóban.
- Gyere be,tied a leggyorsabb kör. - mondta a fülemre Mark. Annyira megijesztett,hogy kis híján nekimentem egy falnak. Begurultam,és kiszálltam a kocsiból. Letettem a bukót,majd felültem a járgányom oldalára,és onnan kukkoltam az eseményeket. Persze Sebastian rám vert kemény két századot,de hát ez sem tudott lehangolni. Konkrétan az,hogy nem csak túléltem,de még jó lett az eredményem is... valami euforikus jó kedvet ragasztott rám. Aztán megjelent mellettem a másik Red Bull is, ahonnan Sebi ugrott ki. Ledobta a bukóját,odaszaladt hozzám,és felkapott.
- Ügyes voltál,nagyon ügyes voltál! - tett le boldog mosollyal.
- Köszi. - feleltem, de a jó kedvem már tovaszállt. Ismét görcsben volt a gyomrom,ismét féltem a következő edzésektől,eszembe jutott a múltam,ami amúgy is mindig minden pillanatban kísértett. Egy szóval az összes itt hagyott érzésem ismét utolért,hogy a nyakamra telepedve döngöljenek földbe. Plusz nem tudtam hova tenni a heves szívdobogást,amit Sebas érintése váltott ki belőlem. Végül betudtam ijedtségnek.
- Nem is örülsz? - kérdezte meglepve.
- De igen. - feleltem elhaló hangon.
- Valami nagyon nincsen veled rendbe. - araszol hozzám közel. Kék tekintetét az enyémbe fúrta,és próbált a lelkem mélyére látni. Annyira megijedtem,hogy kitalál mindent! Rájön,hogy nem is vezettem még forma egyes autót,megtudja a múltam. Persze valahol legbelül tudtam,hogy ez gyerekes hülyeség,mégis bepánikoltam.
- Nincs velem rendbe semmi sem. Semmi. Ha... - azt akartam mondani,hogy "ha vége ennek a kabarénak. De ehelyett: - Ha túlélem ezt a hétvégét,majd elmondok mindent. Nem ígérem,hogy így lesz,de van rá esély.
- Mért ne élnéd túl? Kicsi az esély balesetre! Akkor? - kérdezte élesen. Mélyen, fájdalmasan néztem bele a szemébe.
- Majd talán egyszer elmondom. - azzal felkaptam a bukóm,és beültem a kocsiba.
A második szabad edzést megnyertem. Sebastian sem tudott rám verni ezredeket sem. Mikor kiszálltam a kocsiból,az egész csapat,szerelőstől,mindenestül a nyakamba vetette magát,aztán a vállukra vettek,és úgy ünnepeltek. Persze nagyon kellemetlenül éreztem magam,hiszen ilyen remek embereknek hazudni... Én vagyok a hibás,amiért itt vagyok. Csakis én,és Nem Nikiék.
- Srácok,tegyetek le,hé. - kértem őket. - Nem futamot nyertem!
- Hé,tegyétek le! - jelent meg az ajtóban egy hosszú fekete hajú lány. Aztán odajött hozzám,és kitámogatott a lány WC-be. Ott arcot mostam.
- Köszi. - néztem rá hálásan.
- Semmiség. Amúgy Rebecca vagyok. Rebecca Taylor. Ha téged szerződtetnek ide,akkor én leszek a sajtósod. - mosolygott rám. Aztán komoly hangnemben folytatta. - Sebastianon kívül mindenki tudja,hogy hogyan kerültél ide. - éreztem,ahogy lesápadok. Minden fordult egyet velem,és meg kellett,hogy kapaszkodjak a mosdóban. - Van valami magyar csajbanda. Ők tettek tönkre.
- Honnan...? - kezdtem a kérdést,de legyintett,hogy maradjak csöndben.
- Mr Hornernek feltűnt a viselkedésed. Egy kicsit kutakodott a múltadban,és felvideóztatta a hotelbeli szobád. Aztán elkezdtél álmodban beszélni. Ekkor bementem én,végighallgattam,és lejegyeztem,kicsit kérdezgettelek. Te mindent elmondtál. Aztán ezt közöltük a csapattal is,kivéve Sebit,mert ő így is nagyon aggódik érted,mert bejössz neki,ez rá van írva az arcára.
- De akkor miért engedett versenyezni Mr Horner? Mikor kérdeztél ki álmomban?
- A tárgyalás utáni éjszaka,tehát tegnap. Mr Hornernek nem volt más választása,és most az egész csapat egy csodának tart. Ha utolsó vagy,az is csoda lett volna,de ez... elképesztő.
- És Mr Horner mit szólt? - faggattam tovább idegesen.
- Nagyon megsajnált téged,ahogy az egész csapat. A kopóit máris ráállította Nikiékre,és perelt is,gyilkossági kísérlet vádjával. Jelenleg is folyik a kutatás a lányok után,ugyanis szökőben vannak. - elképedve hallgattam a beszámolóját,de nem tudtam,hogy higgyek e neki. Ám egy dolog minden előtt ütött szöget a fejemben.
- Hogy értetted azt,hogy Sebastiannak tetszem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése