indenki ordított,és megint a vállukra vettek,úgy vittek be a homeba. Ott aztán letettek,egy-két embertől kaptam két puszit, aztán elmentek dolgozni tovább. Én bementem a szobába,és átöltöztem Red Bull pólóba meg farmerba. Kaptam egy csomó csapat cuccot, egy új mobilt, na meg már a bankszámlámon volt a pénz - mint kiderült ma. Épp a karórám csatoltam,amikor...
- Szia! - köszönt Seb a hátam mögött valahol. Hirtelen hátra pördültem,hogy leteremtsem,amiért nem kopogott,de közelebb volt mint gondoltam,így lefejeltem.
- Aú. - dörzsöltem a homlokom. - Aúú. Kopogni nem tudsz? - morogtam.
- Nem. - felelte derűsen. - Nincs kedved ma sétálni egyet? Mármint Budapesten.
- Hát... nem is tudom... Ott annyian felismernének már engem! Olyan sokan beszólnának... - mondtam a semmibe meredve. - Nagyon sokan bántanának. - néztem rá ismét.
- Csacsiság. Most már,hogy a poleból indulsz,senkinek nem lehet egy rossz szava sem. - na igen,ez némileg javít a helyzetemen.
- De... valamit így is-úgy is kitalálnának! Például,hogy loptam az anyagot,vagy valami. Úgyis,hidd el,hogy úgyis lesz rossz szavuk.
- Biztosan nem. - felelte határozottan,és erősen. - És ha igen,akkor sincs semmi. Hiszen nem lehet egyszerre minden embernek megfelelni! Nem lehet mindenkinek tetszeni! Egy valakinek kell megfelelned az életben,és az te magad vagy. És én úgy látom,hogy nem vagy magaddal elégedett. - nézett rám vádlóan.
- Nem mert más sem az velem. - erre a legnagyobb meglepetésemre felnevetett.
- Ha te elégedett lennél magaddal,mások is elégedettek lennének veled,és ez így van,nem fordítva,ahogy te mondtad el. - mosolygott a szemembe,és a keze közelített az arcom felé,végül gyengéden megérintette azt. Mire én riadtan hőköltem hátra. Nem voltam ehhez hozzászokva,nagyon nem.
- Na haragudj. - hajtotta le a fejét. - Nem akartalak megijeszteni.
- Azt hittem,hogy fel akarsz pofozni. A volt barátom... egy ugyan ilyen mozdulat után pofozott fel. - feleltem ijedten.
- Téged megvert egy fiú? - kérdezte visszafojtott dühvel. Némán igent intettem a fejemmel. Nem mertem ránézni.
- Miért olyan meglepő? Engem valahogy mindenki ver... üt... bánt. Csak te és a csapat nem. Ahonnan én jöttem,ott... mindenki utál és lenéz engem. Néha mellém is köpnek. - szorítottam össze a szemem,hogy a könnyeim ne csorduljanak ki. - Mert valaki... mert valakik azt mondták meg mindenkinek,hogy én ezt érdemlem. Aztán... nekem is megmondták ezt. Hogy én ezt érdemlem csak,és egy senki vagyok. Nem akartam elhinni,mert könnyebb volt nem elhinni. De... amikor minden rossz megtörtént velem,és egész Budapest csak köpött mellém,már elhittem magamról,hogy nem vagyok senki és semmi csak egy haszontalan ribanc. - csuklott el a hangom ismét.
- Nem vagy az. Kezd bennem összeállni a kép. Van pár ember,akik tönkretettek és tönkre tesznek téged,igaz? Mindent elrontottak neked,és gondoskodtak a rémes jövődről,ugye? Ott ástak aknákat,ahol még volt hely. Miért? - kérdezte halkan. Én pedig elmondtam,hiszen már körülbelül rájött.
- Mert suliban volt velük egy veszekedésem. Középsuliban. És azt a veszekedést az én javamra döntötték el,mire kirúgták őket. Akaratlanul,de keresztbe tettem a jövőjüknek. Persze simán helyre hozták,mert az egyikük apja nagy fejes ám! Mindent ő intéz a picike lánykájának és a barátnőiknek! De ha már így rájöttél,elmondom a részleteket is... - azzal belekezdtem a mesélésbe. Mindent elmondtam neki,ami a két év leforgása alatt történt. Ha kérdezett,feleltem neki.
- Már csak egy kérdésem maradt. - mondta,amikor már a kocsijához sétáltunk.
- Igen?
- Hogy kerülsz ide?
- Hova? - próbáltam kibújni.
- Ide, a forma egybe. Christian azt mondta,hogy kapott egy fülest,miszerint nagyon tehetséges vagy,és ez így is van! Tehát van egy jó akaród is! - teljesen ledöbbentem eme szavak hallatán. Nagyon tehetséges? Én?
- Én... én nem... én nem vagyok tehetséges! Honnan szeded ezt a hülyeséget? Én még soha... - már késő volt: elárultam magam!
- Honnan szedem? Hát a jó akaród írta meg! Őmiatta vagy itt! Ezt nem tudtad? - esett le az álla,és nagy ámulatában majdnem el is ütött egy villanyoszlopot.
- Az nem a jó akaróm! - tetéztem az saját magam elárulását. - Kérlek ne kérdezz semmit. Nem akarok róla beszélni.
- És ha holnap vége a futamnak?
- Talán... talán ha túlélem,akkor elmondom. Ígérem.
- Szavadon foglak. - mondta megint.
- Jó. - feleltem szórakozottan,mert nem voltam biztos benne,hogy túlélem. Talán direkt halok meg... talán nem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése